Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen..... -mondtam az eskü szövegét 2010 szeptember elején.
Pontosan tíz évnyi itt tartózkodás után, végre 2009 őszére olyan helyzetbe álltak a csillagok és bolygók, hogy beadhattam a honosítási kérelmemet, no de kezdem az elején. Tudom, hogy szinte minden határon túli sorstársam így járt, ezt az utat járta végig, nem is panaszkodni akarok, vagy különlegesnek tűnni közülük, csupán azoknak szeretnék egy ízelítőt adni, akiknek ezt nem kellett átélniük. Hogy ilyesmi is van.
Amikor kiderült, hogy felvettek Budapestre az egyetemre intéznem kellett a tanulmányi vízumot. A vízumhoz papírokat kellett kitölteni, fényképet készíttetni, meg mindenféle hülyeséget csatolni, illetéket fizetni és nem mellesleg el kellett utazni Belgrádba a magyar nagykövetségre, hogy beadjam és átvegyem. Ez után jött az igazán fincsi rész. Mindenféle orvosi vizsgálatok (tüdőszűrés, vérvétel, bőrgyógyász, stb. testnyílásvizsgálat nem is volt jut eszembe, pedig az lett volna az igazán precíz és teljes eljárás) alá kellett hogy vessem magam, hogy kiderüljön, hogy nem hozom majd be sem most se később sem a leprát sem az ebolát Szerbiából, illetve akkori leánykori nevén Jugoszláviából. Az orvosi vizsgálatokat követően, papírokat kellett beszereznem a koleszból, egyetemről és azokkal egy szerdai napon (mert akkoriban csak és nem máskor, szerdán fogadták a diákokat a bevándorlásiban) befáradtam a bevándorlási hivatalba. Ott eltöltöttem várakozással egy igazán kellemes, teljes délelőttöt, állva, merthogy ülőhely már reggel nyolckor nem volt, se levegő. Kb. 30. lehettem, de sokkal később kerültem sorra, ugyanis megérkezett egy ügyvédnek látszó öltönyös férfi, vele 3-4 kínai figura, sok sok útlevél és papír, és soron kívül bementek. „Neeem, nem volt lincshangulat, néztünk mint a barmok... ki a fejünkből kedvesen, aranyosan.” Csak viccelek, nyilván mindenki szidta a betolakodós errearráját egészen a Qin-dinasztiáig :-) De nem történt semmi. Ugyan mi lett volna? Hát az ügyvéd úr itt az isten, neki drága az ideje, nem ér rá várni még 5 percet sem. Csak remélni tudtam, hogy nem jön több ilyen. Szerencsére nem jött, és el tudtam még intézni aznap a tartózkodási engedélyemet. Kaptam egy ocsmány barna színű könyvecskét, tart. engedély címen. Ez a doksi jogosított fel arra, hogy 90 napnál hosszabb időt töltsek Magyarországon, egészen 2005. június 30-ig, azaz a tanulmányi jogviszonyom várható megszűnéséig.
Telt múlt az idő, és hogy hogynem elérkezett a 2005. június 30. Ekkorra már végeztem minden záróvizsgával, meg szakdoga védéssel „épp csak” a július elejére időzített diplomaosztó volt hátra. De én 2005. június 30-án elhagytam az országot, mert kellett...és nem tudtam hogyan fogok visszajönni. Hát turistavízummal!!! Vicces, hogy egy jogi diplomát turista vízummal tudok csak átvenni, mert annyira nem futotta állambácsinak, hogy egy koszos tart. engedélyt adjon legalább aug. végéig, nehogy véletlenül a testemet vagy a szerveimet áruljam illegálisan a magyar GDP terhére....gondolom.
A vízumot úgy kaptam meg gyorsított eljárással pár nap alatt, hogy az egyik barátom egy nagy ember (értsd: valaki) otthon és mindenkit ismer, aki ezzel foglalkozik. Lebonyolított egy-két hívást, majd személyesen megjelentünk az irodában a papírokkal, és már ki is adták a kis tündibündi vízumocskámat. Így tehát végül is csak eljutottam a saját diplomaosztómra is. Hurráááá.
A turistavízum 12 hónapra szólt, többszöri beutazásra, 90 napnál nem hosszabb itt tartózkodásra. A diplomaosztót követően elkezdtem munkát keresni, rengeteg helyen jártam interjún, de végül sehova se hívtak vissza. Egy-két helyen megkérdeztem, hogy miért, ott azt mondták, hogy nekik túl nagy macera ez a nem-magyar állampolgár történet, és sajnálják. Én is sajnáltam. Hónapokig kerestem, és semmi. Végül azt találtuk ki, hogy a kedvesem haverja felvesz hivatalosan, hogy megkaphassam a munkavállalási engedélyt, majd vízumot, majd ezáltal a tartózkodási engedélyt. És ha közben lesz valami valódi meló, akkor átjelentkezem oda és ennyi a történet. Aham, ahogyan azt a kiskirálylány kigondolta! Mi mindent úgy intéztünk ahogyan azt kell, meg lett hirdetve a személyemre szabott állás. Kiemeltük, hogy a szerb felsőfokú nyelvtudásra szükség van, ezért alkalmaznának engem. Közben, szeptember végén találtam, végül nem is szakmámba vágó titkárságvezetői állást, ahová felvettek volna átmenetileg feketén is, azzal, hogy decemberig rendezzem a dolgaimat, hogy be tudjanak jelenteni. El is kezdtem dolgozni, és már csak a benyújtott kérelem elbírálását vártuk. Az volt a terv, hogy majd amott felmondok hivatalosan, ide meg majd átvesznek, és ennyi. Nem jött össze, ugyanis a Foglalkoztatási Hivatal a kérelmünket elutasította. És ekkor már október vége volt. Felpörögtek a dolgok de ezerrel. A maradás mellett szólt immár a jó állás (jó azért mert megkedveltem), a budapesti illetőségű párom, a hazaköltözés mellett pedig az édes otthon és karrierlehetőség, nyilván kevesebb pénzzel, de sokkal nagyobb presztizzsel.
És ekkorra már csak egyetlen jogi megoldás maradt...a házasságkötés. A levegőben volt már a dolog egy ideje, 2005 novemberében már három éve voltunk együtt, és már együtt is éltünk, de még nem beszéltünk erről komolyabban, mivel az esküvő akár Palicson akár itt Budapesten tartottuk volna meg elég húzós összeg lett volna, és hát nem álltunk úgy, hogy ez realitás legyen akkor a közeljövőben. Örültünk ha minden csekket be tudtunk fizetni, ugyanis én novemberben kaptam először fizetést, addig egy fizuból éltünk. Szóval egyszerre gyorsan döntést kellett hozni. Ha maradok akkor most csak úgy maradhatok ha házasságot kötünk azonnal, és bejelentenek a munkahelyen vagy megyek haza, és ennyi volt. Előbbi mellett döntöttem. Úgy gondoltam, hogy a közeljövőben így is úgyis összeházasodnánk, és nem fogok egy lakodalom és nászút elmaradása miatt felrúgni egy többéves kapcsolatot, miközben szeretjük egymást.
A házasságkötésre a lehető legelső időpontban került sor, Vecsésen (mivel a budapesti kerületi helyeken sokkal többet kellett volna várni, plusz fizetni is, többször bemenni intézkedni). Már azzal a nappal be is jelentettek a munkahelyen, mivel magyar állampolgárnak a házastársa engedély nélkül vállalhat Magyarországon munkát.
A házasságkötésünkön egyébként csak két tanú vett részt rajtunk kívül, senki más, se szülők, se barátok, senki. Nem volt fehér menyasszonyi ruhám, nem volt csini frizurám, nem voltak ott a szeretteim, és ajándékot se kaptunk senkitől, nászutunk se volt. Talán ha kislánykorom óta az esküvőm napjára készülök, akkor ezt sosem tudom feldolgozni, de mivel nem így volt, túltettem magam rajta pár év alatt. Végül is ez nem egy tragédia, az életben vannak nagyon komoly és kemény dolgok, úgy hiszem, hogy ez azokhoz képest eltörpül.
Nyáron mielőtt lejárt volna a turista vízumom el kellett intéznem a tartózkodási engedélyt. Mivel végre volt munkahelyem. Csak most épp lakhelyem (hivatalosan) nem volt, ugyanis albérletben laktunk, nem is volt bérleti szerződésünk, bizalmi alapon történtek a dolgok. Mivel a tulaj nem volt hajlandó aláírni semmiféle bérleti szerződést, szívességi lakáshasználati szerződést írattunk vele alá, és azt adtam be. A Bevándorlási ekkorra átköltözött már a Budafoki útra. A tartózkodási engedélyt egy évre kaptam meg csakhogy érdekes legyen. Gondolom ennyit adtak a házasságomnak! Szééép!
Következő évben tehát ugyanott. Ekkor már a „letelepedési engedélyhez szükséges cirkuszra” készültem fel lelkileg. Ehhez megint egy sor felesleges doksit kellett összeszedni, és már eleve ez bosszantott. Ide be is másolom azt, ahogyan ezt kifejtettem a BM-BAH igazgatójának a bm-bah. oldalán működő fórumon :-) Szerintem jóóó :-)
Üdvözlök mindenkit, úgy a T. Hivatal képviselőit, mint a jelenlevő kedves olvasókat!
Szeretném megosztani személyes tapasztalatomat.
A letelepedési engedély iránti kérelmemet, amikor benyújtottam, az ügyintéző hölgy hiánypótlásra hívott fel. A tárgya: erkölcsi bizonyítvány, melyet a szülővárosom, és egyben állandó lakóhelyem bíróságától kellett, hogy beszerezzek, annak ellenére, hogy a rendőrségtől, már beszereztem egy igazolást, hogy nem szerepelek a bűnügyi nyilvántartásban.( ez a megszokott, ez igazolja, hogy büntetlen előéletű vagyok)
Őszintén megmondom, csak azért nem kezdtem el a hölggyel vitatkozni, mert tapasztalatom, hogy ilyenkor jobb ha az ember nem packázik a hivatallal, főleg ha számít neki a gyors ügyintézés, és beszerzi a kért iratot.
Amikor beadtam a hiánypótlást, érdeklődtem, hogy erre miért volt szükség. Azt mondta az ügyfélszolgálati irodában egy alkalmazott, hogy ezt a papírt csak szerbiai állampolgároktól kérik be, de ő nem tudja az okát. Erre hívott egy kompetens embert, akitől azt a választ kaptam, hogy a Hivatalnak azért van rá szüksége,( idézem) \"Mert a szerb belső jogot alkalmazzuk!\"
Nem tudom, hogy mi történt, lehet hogy elkerülte a figyelmemet, , hogy Szerbia elfoglalta volna Magyarországot...mert ehhez minimum az kell, ha már egy közigazgatási eljárásban egy állam a másik állam belső jogát alkalmazza, arra hivatkozik.
Természetesen lehetséges, hogy a jogi műveltségem foghíjas, de ezt a jogi helyzetet képtelenségnek tartom.
Továbbá az is egy érdekes kérdés, hogy miért épp ettől az egy bíróságtól kéri be a T. Hivatal az igazolást? Amennyiben Hágában indítanának ellenem eljárást, úgy minden gond nélkül kaphatnék letelepedési engedélyt? :-) hihi ( ismerve a bíróságok illetékességi és hatásköri szabályait, nem beszélve a nemzetközi kolliziós szabályokról, egészen érthetetlen számomra a Hivatalnak ez a kérése.)
Ha valaki érvekkel meg tudja indokolni, esetleg jogszabályi hivatkozást is tud mutatni, hálásan megköszönném, hisz sosem árt ha valami újat is megtanul az ember.
Nekem ez elég meredeknek tűnt, persze nem kizárt, hogy ez a jogilag korrekt eljárás.
Kellemes napot mindenkinek!
Tisztelettel
Liza
Tisztelt Érdeklődő!
Megkeresésére az alábbiakról tájékoztatom.
A Szerbiában kialakult joggyakorlat szerint a büntetlen előélet igazolására alkalmas okirat kiállításához szükséges nyilvántartások megosztva működnek a rendőrség és a bíróság között. Erre tekintettel szükséges mindkét szervtől a hivatkozott okirat beszerzése.
Budapest, 2007. július 11
Üdvözlettel:
dr. YYYYXXXXXX (most kitöröltem, a fórumon megvan, ha valaki kíváncsi a nevére, ott megtalálja)
igazgató
Tisztelt Uram!
Köszönöm, hogy válaszolt kérdésemre, de sajnos nem tudom elfogadni válaszát.
\"A Szerbiában kialakult joggyakorlat szerint a büntetlen előélet igazolására alkalmas okirat kiállításához szükséges nyilvántartások megosztva működnek a rendőrség és a bíróság között. Erre tekintettel szükséges mindkét szervtől a hivatkozott okirat beszerzése\"
Szerbiában, a büntetlen előéletet igazoló dokumentumhoz a belügyminisztérium központi nyilvántartásából lehet információhoz jutni. Erre azoknak a rendőrségi szerveknek van lehetőségük, ahol a kérelem benyújtható.
Magyarországon az Alkotmánynak, Büntetőeljárási törvénynek és egyéb jogszabályoknak megfelelően:
Aki ellen az erkölcsi bizonyítvány kiadása iránti kérelem benyújtásának időpontjában bírósági eljárás folyik, de jogerős ítélet még nem született az ügyben - az ártatlanság vélelmének megfelelően - büntetlen előéletűnek minősül.
A Szerbiai rendőrségi szervek a büntetlen előéletről tudnak tehát igazolást adni, a kerületi bíróságok pedig arról, hogy adott pillanatban, azon az adott bíróságon nem folyik ellenem eljárás.
Jogászként, meggyőződésem, hogy az Önök eljárása sérti a Magyar Köztársaság Alkotmányát, továbbá az én emberi jogaimat is (ártatlanság vélelméhez való jogot), nembeszélve arról, hogy diszkriminatív is az eljárás, mivel az ukrajnai állampolgároknak (tudom), hogy nem kell külön beszerezniük ezt a két papírt. Nekem ezzel plusz költségeim is keletkeztek (hazautazás, irat kikérés díja, munkából való kiesés), feleslegesen.
Továbbra is kérem Önöket, hogy mutassák meg, mely jogszabály alapján kérik Önök a szerbiai állampolgároktól azt a bizonyítványt, hogy jelenleg nem folyik ellenük büntetőeljárás.
Mert ha megvan ez a jogszabály, akkor egyértelműen sérti a Magyar Alkotmányt, és mint olyannak semmi helye a magyar jogrendszerben.
Amennyiben ilyen jogszabály nem létezne, és Önök csupán egy olyan belső szabályzatot követnek, mely sérti az Alkotmányt, emberi jogokat, úgy kérem Önöket tisztelettel, hogy gondolják újra ezt a szabályzatot, és szüntessék meg a jogsértő gyakorlatot.
Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel:
dr. Liza
Erre már természetesen nem érkezett válasz, de hát mit is írhattak volna! :-) Mondjuk annyit, hogy sajnálják, de hát arra nem futja! A Bevándorlásiban egyébként állandóan szívattak valamivel (bocs, ezt más szó nem szemlélteti eléggé), de félreértés ne essék nemcsak engem, mindenkit. Nekem volt annyi előnyöm(?), hogy beszélem a nyelvet. Komolyan mondom, hogy döbbenetes, ahogyan ott az emberekkel bánnak. Felháborító! Mindenbe belekötnek, ha valamit nem nyújtasz át együtt a kupaccal, akkor beszól, hogy mindent külön kell kérnie, ha valami meg fölösleges, akkor félredobja, mint egy darab sz@rt, hogy miez?eznemkell!!! Meg aztán a hülye kérdések, a vitatkozások. A gyomrom most is görcsbe rándul ha csak visszagondolok. „Csak úgy írhatja a nevét ahogyan az az útlevelében van...írassa be a DR-t az útlevélbe majd aztán lehet ide is.” És akkor el kell neki magyaráznom, hogy ez nem úgy működik, hogy bemegyek Szerbiában a hivatalba és mondom, hogy légyszike írjátok már be, hogy Dr., hanem honosíttatni kell a diplomát, stb, stb. Nem bolondultam me, kifizetni annyi pénzt, meg különbözeti vizsgákat tenni csak azért, hogy benne legyen a szerb útlevélben is, hogy dr. Ez az ügyintéző viszont annyira sötét, hogy nem érti. Mondom, neki, hogy olvassa el már legyen olyan bájos, hogy mit ír a diplomámban: a dr. használatára jogosít. Azt mondja, erre, hogy őt nem érdekli, ő nem írhatja bele. Aha, mondom, akkor hol használjam? Otthon a tyúkólban? Ne szórakozzunk!. Eddigre már gyomorfekély közeli állapotba kerülök, és rájövök magam is hogy nem ér ennyit az egész.
Megvan a tart. vízum meg a letelepedési engedéllyel egyenértékű tart. kártya, ami nem is kártya, mert bele van ragasztva az útlevélbe, de nem is érdekel, lényeg hogy maradhatok tovább, egészen 2012-ig. Szuper.
Közben költözünk, változatom a lakcímemet. Megszűnik a munkahelyem, viszont felvesznek a doktori iskolába. És költözünk ismét. Naccerű. Felvesznek melózni, úgyhogy most minden okés. Van jövedelem, majd most beadom a honosítási kérelmet. Beadom a kérelmet. Ehhez is megint összeszedek ezermillió papírt, fénykép meg székletminta, na jó az most épp nem kellett J és beadom a kérelmet. Egy hiánypótlással meg is úszom, szinte hihetetlen. Nem egész egy év alatt már teszem is le az állampolgársági esküt.
Hát nem csodálatos?! Magyar állampolgár lettem! Kaptam! Ajándééééék! Ajándéééék???
Persze örülök, hogy végre...de ennyi szívás után valahogy nem tudok felhőtlenül örömködni, értitek mostmár, hogy miért? :-)
