Vám/Zoll, EU-s sor, nem Eu-s sor és a többi

12 év után most jutottam el arra a pontra (azért elég türelmes vagyok, nemde?), hogy leírjam mi történik egy bizonyos határátkelőhelyen.

Vannak ugye olyan dolgok, melyek önmagukban, önmaguktól rosszak és (költség)hatékonyan, észszerűen nem lehet rajtuk (látszólag)változtatást eszközölni. Nos, a határátkelés nem sorolandó ide. Miért? Egyrészt azért, mert az infrastrukturális, humánerőforrási és egyéb lehetőségek adottak. Amivel gond van az természetesen a szervezés, azaz a szervezetlenség, fejetlenség, nemtörődömség és pökhendiség. Ezen kétségkívül változtatni lehetne. De évek óta nem változik semmi. Felmerül a kérdés, hogy miért? Nos, ezt nem tudom. Gondolom, hogy valakiknek komoly érdeke fűződik ehhez.

Szóval a probléma: A 21. században (és nem egy elmaradott harmadik világi ország határátkelőjén, hanem) Európában a határátkelés több óráig tart. És így van ez akár busszal, akár vonattal, akár személygépkocsival utazik az ember. Az infrasturktúra lehetővé tenné, hogy több kapun keresztül engedjék az átutazókat, folyamatosan, de helyette csak 2 vagy 3 kapu üzemel, és ott tetű lassúsággal dolgoznak.

Több órán keresztül sorakoznak emberek akkor is ha nyáron 40 fok Celsius van, és akkor is ha télen – 20.

Mire megérkezel az útlevélkezelőhöz majd a vámra már mindenki, köztük te is, sík ideg vagy. És ott mi vár rád? Annyi utálatot, megvetést, irigységet, rosszindulatú megjegyzést, kötekedést máshol nemigen tapasztaltam még. (ahol tapasztaltam az a bevándorlási hivatal, de arról már írtam az előbbi posztban).  Mintha én szórakozni mennék oda, úgy tesznek. Kénytelen vagyok ott átmenni, hacsak nem akarom magam lelövetni a zöld határon. És még nem éreztem eziránt vágyat. Meg kell jegyeznem, hogy a beszéd sokat változott az évek során, pozitív értelemben, de persze kivételek még mindig vannak. Példának okáért íme egy történet (megtörtént eset,velem történt): Nyújtom a nem-magyar útlevelem, miközben magyar autóban ülök, az EU-s sorban. Mivel általában a “magyar útleveles” férjemmel utazom, mindig ebbe a sorba állunk be, már reflexből oda sorakoztam egyedül is. Elismerem, tévedésből rossz helyre. Erre az útlevélkezelő miután megnézi az útlevelmet, lepecsételi, és visszaadja ezzel: “ Ön magyar állampolgár? Az vagyok. Hol az útlevele? Még nem készült el. Legközelebb akkor lássam ebben a sorban ha magyar útlevéllel jön!- mondja nekem, a görény puszta jóindulattal, kedvesen.

Előre bocsátanám, hogy ismerősöm ismerősének ismerősétől hallottam, és már nagyon régen történt, és szinte semmire sem emlékszem már, de úgy tudom, hogy ezen a határon komoly cigaretta, arany, kábítószer, illegális bevándorlók, lopott autók, stb. “csúsznak át” naponta az ellenőrzés ellenére. Hogy hogy lehet ez, azt mindenkinek a fantáziájára bízom mindenesetre hallani olyan pletykákat is, hogy bizonyos összegekért a vámosok hajlandóak “félrenézni”. Persze ez nem így van, és visszautasítom, és elhatárolódom magamtól is :-) De ha mégis így lenne akkor miért van az, hogy ezek a vámosok abban lelik szórakozásukat, hogy a kishalakat vagy mondjuk tényleg (de tényleg) tiszta, ártatlan utazókat molesztálják? Semmi reális magyarázatot nem sikerült találnom erre hosszú évek óta csak azt, hogy ezt szándékosan csinálják és élvezik.

Pl. élvezik azt, hogy idős néniket ellenőrizgetnek az autóbuszon akik át akarnak csempészni néhány pár papucsot, meg ételízesítőt (Vegetát), rizses csokit, és egy-két üveg likőrt, miközben (!) a busz alja tele van alkohollal, és cigarettával…(amiről persze a buszsofőr nem tud, hát persze…észrevétlenül egy óra alatt a pótkerékhez becuccoltak a kis manók, csavarhúzókkal fel-és lecsavarozták a lemezeket, és mindezt csak észre sem vette! Aham!) Volt szerencsém ezzel …khm…ilyen busszal többször is utazni, és előfordult, hogy hóesésben egy szál pulóverben leszállítattak minket a buszról, és a pótkerék feletti helyről több zsáknyi cigarettát és alkoholos italt szedtek ki, másfél órán keresztül. A buszsofőr elképzelni se tudta hogyan kerülhetett az oda. Jééé, meg naháááát! Na meg a jézusmária! Alakítása Oscar-díjért kiáltott, és már akartam is elővenni a zsebkendőmet, hogy a meghatódottság könnyeit beletöröljem…. de azt a februári jeges szél borotválta le arcomról…

Ezek a vámosok azt is élvezik, hogy embereket azzal molesztálnak, hogy az otthonról hozott saját fogyasztásra szánt ételekbe belepiszkálnak, és megjegyzik, hogy ezt nem szabad behozni az országba, minek visz egy kosár almát, stb. Döbbenetes. Egy kiló almán rugóznak, amikor a másik autóban egy kiló hernyót, meg kokaint visznek át, meg albán menekülteket, vagy mikor épp milyen hullám indul meg.

A vonaton való utazás szépsége, hogy ha kell ha nem, akkor is vársz, határon innen  és határon túl is. Először arra, hogy megérkezzenek a vámosok és határőrök, majd arra hogy lefolytassák az eljárásokat, majd pedig arra, hogy múljon az idő. Várunk, mert csak. A vámellenőrzés ugyanaz mint a busz esetében. A szerencsétlen nyugdíjas néniket akik a csendes éhenhalás helyett inkább megpróbálnak egy kis pénzhez jutni molesztálják, ahelyett, hogy valaki venné a fáradságot no meg egy csavarhúzót és megnézné, hogy a padlóban és plafonban mi rejlik. (amit előzőleg fáradságos munkával a határ egyik oldalán is meg a másik oldalán is megtöltöttek, a keresleti igényeknek megfelelően).

És persze ha autóval megyek akkor se úszom meg.  Hova megyek, mit viszek, van-e bejelenteni valóm. No ezek azok a kérdések melyekre minden probléma nélkül válaszolok. De pl. amikor megkérdezi, hogy “No, és milyen doktor a kisasszony?”  meg, hogy “Jéé, ez eredeti üléshuzat az autóban?…Jaaa, csak azért kérdezem, mert nekem is ilyen autóm van, és abban másmilyen” akkor elkezdi szúrni a combomat a zsebemben kinyílt bicska. Mert erre bezzeg van idő! Mögöttem akkora a sor, hogy Tiranánál van a vége, de RÁÉRÜNK csacsogni cuki-mukival.

Volt már szerencsém több határátkelőn is megfordulni és állíthatom, hogy ilyent sehol máshol nem láttam. Számomra döbbenetes és elfogadhatatlan ez a fokú hatalommal való kicsinyes visszaélés. De tudom, hogy nem csak az én idegrendszeremet viseli meg ez az egész. Például idén nyáron, pokoli melegben várakoztam, és 45 percen keresztül meg se moccantunk (nem váltás időben!), egy fél centimétert se…egyik sor se. Ilyenkor már egyik relaxációs céllal készített zenei cd-m se nyújt megnyugvást, és úgy tűnik mások is a lelki békéjükből kibillenve rátérdeltek a dudára,és nyomni kezdték. EZ AZ! Toljad neki! :-) Ennél rosszab már úgyse lehet alapon nyomjuk a dudát, merthogy mást tenni nem tudunk, csak dudálni, meg ilyen kis blogbejegyzésekben bosszankodni :-) és ezt meg is tettem.