ElŐZMÉNYEK
Bár tinédzser korom eleje óta háború dúlt az országomban, mégsem érezhettem annak közvetlen hatásait egészen 1999-ig. Persze emlékszem az inflációs válságokra, amikor anyukám 100 millió dinárokat keresett (ebből az időből őrzöm is a papírpénzeket, ugyanis ilyesmit ritkán látni), árucikkekből hiány volt, állandó áramkorlátozások voltak, nem volt fűtőanyag ezért a téli tanítási szünet sokszor hosszabb lett, vagy a hideg osztálytermekben ültünk nagykabátokban, kesztyűkben. Az emberek minden helyzethez megtanulnak alkalmazkodni, másként nem is lehet. Túl kell élni. És a háború megtanít rá.
Hallottam rémes történeteket arról, hogy ismerősök ismerőse hogyan sebesült meg vagy esett el a harctéren, mégis a közvetlen közelemben szerencsére mindenkit elkerült a végzet.
A háborút tehát én is mint pl. te aki Magyarországon vagy máshol éltél akkoriban, a tévéből láttam.
1999 volt az az év, amit sosem fogok elfelejteni. Végzős gimnazista voltam abban az évben, és a továbbtanulás, az érettségi, a ballagás, a ballagási ruha -és frizura foglalkoztatott. Már ’98 októbere óta lehetett róla hallani, hogy támadás fenyeget minket, de ezt sem vettük valahogy komolyan, mindaddig, amíg a légvédelmi szirénák meg nem szólaltak, és nem hallottuk a repülőket elhúzni a fejünk felett. Márciusban kezdődött a légitámadás, és egészen júniusig tartott.
ELKEZDŐDÖTT...
Az oktatás meg is szűnt már az offenzíva második napján, meg a legtöbb munkát is beszüntették a gyárakban, ahol csak lehetett. Kijárási tilalom volt esténként, és lekapcsolták a közvilágítást is. Az áramszolgáltatás akadozott, sokszor szünetelt is.
A légvédelmi szirénák hangjához hozzá lehet szokni, nem egy borzasztó dolog. Ez van. Most minek idegesítsd magad rajta? Esténként gyertya mellett vacsoráztunk otthon, majd gyertya mellett néztük a tévét. Haha, majdnem felültettelek, mi? Mondtam, nem volt áram. :-D (persze akinek volt kicsi, elemmel működő tévéje, az nézhette gyerty mellett, nekünk nem volt, mi nem készültünk fel kellőképpen a háborús időkre) Ha bárki komolyan vette volna a NATO támadást, gondolom nálunk is hisztéria tört volna ki mint ámerikában, ahol ilyenkor fel szokták vásárolni az összes elemlámpát, petróleumlámpát, ásványvizet és konzervet, és remélem gyufát is. Visszatérve az öreg kontinensre...a háború megkezdődött tehát. De hadd javítsam ki magam ezen a ponton; ugyanis elképzeléseim szerint háborúnak azt lehet nevezni, ha két fél harcol egymással, és ebben az esetben erről ugye nem beszélhetünk, hiszem Jugoszlávia nem támadta meg viszonzásul Amerikát. (Pedig üzenhettünk volna hadat mi is, követve a magyar példát a második világháborúban, valószínűnek tartom, hogy ez a hadüzenet is hasonló derűt hozott volna a zord külsejű amcsi katonai vezetők arcára.)
ELŐSZÖR ROBBANT A KÖZELBEN...
Amikor már a szirénák hangja gyakorlatilag a megszokott tücsökzene szintjére nőtte ki magát, egyik este épp a bátyámmal és anyukámmal vacsoráztunk a konyhában (épp volt áram is), amikor egymást követően több hatalmas durranás és rezgés rázta meg az ablakokat, meg persze az idegeinket is. Nem szokásunk a csúnya beszéd, de ijedtünkben kiszaladt néhány ízes trágárság, arra tisztán emlékszem. Elkezdtük találgatni, hogy vajon mit érhetett a találat. Nagyon közelinek éreztük, ezért az 500 méterre levő üzemre (üdítőitalgyár) tippeltünk. Rosszul. Az utcára kiszaladtunk gyorsan. Az egész szürreális volt. Kutyák rohangáltak ész nélkül az utcában, a szomszédok kint ácsorogtak és az eget kémlelték. És akkor a város (Szabadka) irányában megláttuk, hogy az égboltot pirosra szinezte a robbanás. Szóval ott csapódott be a bomba, de akkorát szólt, hogy itt 8 kilométerre is beleremegtek az ablakok.
Ez az éjszaka felkavart mindenkit. Sokáig nem érte találat Szabadkát és környékét, és ez már elkezdte szúrni a többi városban élők szemét. Clinton-városnak hívtak minket, mert úgy érezték a határ közelsége és a magyar lakosság miatt velünk kivételeznek. De nem így volt, mint az később kiderült.
A napomat azokban az időkben azzal kezdtem, hogy a Euronews-on megnéztem, hogy előző nap mit ért találat, majd az interneten is utánanéztem pár dolognak. Az otthoni médiát komolyan cenzúrázták, abból nem volt érdemes tájékozódni. Eleinte a belgrádi adók által sugárzott második világháborús filmek szórakoztattak (mármint az a tény, hogy ezek a harci kedv fokozása érdekében vetítik a plebsnek a butítást), de ezt is gyorsan meguntam.
Egy ideig vártam, hogy folytatódjon a tanítás, de be kellett látnom, hogy itt bizony nem lesz folytatás. Nem szeretném különösebben túldramatizálni a dolgot, de tény, hogy a legszebb gimnáziumi évünk legjobb hónapjai lettek tönkretéve. Ezt már semmi nem hozza vissza.
IRÁNY SZEGED
A bombázások alatt úgy volt, hogy elmarad az érettségi, és érettségi nélkül biztosra vettem, hogy nem fognak felvenni egyik egyetemre sem, ezért valami megoldást kellett kitalálni. Egyrészt azért, hogy otthon ne forduljak be teljesen, másrészt pedig azért, hogy hátha át tudok iratkozni egy szegedi gimibe, átvittek Elvira néniék az egyik szegedi gimnáziumba. Sajnos ott szembesültem vele, hogy a magyarországi érettségi rendszer teljesen más, és hogy nem lesz rá lehetőségem, hogy májusban érettségi vizsgát tegyek. Mindezek ellenére ottmaradtam, és végső soron a harmadik évre beiratkoztam. Az angol órákra bejártam, meg sok időt töltöttem a könyvtárban, ahol az érettségi házi dolgozatomhoz gyűjtöttem anyagot, valamint készültem az angol felvételi szóbeli és írásbeli részére. Egy kolllégiumban laktam, másik három lánnyal együtt. Senkit az égvilágon nem ismertem, és Szegedet se nagyon. Ilyenkor szokott következni az a rész, hogy “ de egy idő után sok ismerősöm lett és megkedveltem a várost is”, ez viszont nem így történt. Ismerőst ugyan többet is szereztem, de a várost gyűlöltem. Hogy miért? Főként az emberek miatt. Iszonyatosan beképzeltnek tűnt mindenki, ridegnek és udvariatlannak. Nyáron, este nyolc után szinte senki sem volt az utcán. (gondoltam magamban, otthon kijárási tilalom van, mégis nagyobb a nyüzsgés) A boltokban az eladók udvariatlanok, sőt kötekedőek voltak. Pl. bemegyek egy antikváriumba, és kérek egy könyvet. Erre megkérdezi, hogy “Ugye nem idevalósi?” Mondom, nem. “Igen, sejtettem!” Kérdezem, miért? Azt mondja, azért mert azt mondtam, hogy “Legyen szíves” és nem azt, hogy kérem vagy tessék! Szóval, nem lájkoltam Szegedet.
ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI-BANKET
Itt voltam április végétől egészen június végéig. Májusban egyszer csak telefonált anyukám, hogy mégiscsak lesz érettségi, menjek haza. Na ez szép eset volt, de erről már írtam az Iskolai emlékeknél. A házi dolgozatom elkészült, le is adtam. Érettségi után ismét Szegeden voltam. Közben egyszer felutaztam Pestre megírni az angol írásbelit. (a felvételi sajnos nem sikerült)
Aztán egyszer anyukám ismét érdekes hírt mondott a telefonba. Mégiscsak lesz ballagás, és banket. Pénzem persze semmi nem volt, hogy vegyek bármit is, ezért kölcsönkért ruhában ballagtam.
BOMBÁZÁS KÖZELI ÉLMÉNYEK
Az elsőről már meséltem. A második az akkor ért amikor Szegeden egy gyorsétterem teraszán ültem, délután. Akkorát durrant a kb. 30 km-re levő bomba, hogy Szeged belvárosában teljesen jól lehetett hallani.
Május elseje előtt is Magyarországon voltam, egy határmenti kis faluban, egy hétvégi házban. Éjjel hallottuk a repülőket, és a rakéták becsapódását (ekkor Palicsot érte támadás)
Egyik vasárnap délután telefonon beszéltem, amikor rakéták csapódtak Palicsra.
Palicson a meteorológiai állomást, a piros-fehér színű antennát semmisítették meg rakéták, továbbá találat érte a két tó közötti utat (és a rajta levő radart szállító teherautót, ahol több halott is volt), egy tanyán levő házat, Szabadkán a lakott területen levő házat, tv antennát. Sokáig az a hír járta, hogy fel nem robbant rakéták hullottak a tóba. Egy ideig keresték őket, utána jött a hivatalos cáfolat, hogy ááá nem is esett oda semmi. Szóval ki tudja!?
KÁRBECSLÉS
sokezer ház rongálódott meg (lehullott a vakolat, ablakok törtek ki, tetőcserepek hullottak le), az áramkorlátozások miatt (Grafitbombák által előidézett zárlatok- lásd erről bővebben a NATO-s cikket a Publikációk-nál) rengeteg elektromos berendezés meghibásodott, tönkrement (nálunk szinte minden:hűtőláda, hűtőszekrény, tv, videolejátszó, mosógép, mikrosütő).
ÉS HOGY MI ÉRTELME VOLT AZ EGÉSZNEK?
Azóta sem tudok rájönni, kinek ártott a palicsi meteorológiai állomás? Csak nekem tűnik szürreálisnak elképzelni a NATO stratégákat, amint ülnek a nagy asztalnál, és mondják. “This met. station in Palic is very dangerous. We should destroy it, immediately!” (azaz, ez a palicsi met. állomás nagyon veszélyes, azonnal el kell pusztítani).
A Milosevic kormány nem bukott meg a bombázások hatására, sőt! Eleinte még én is úgy voltam vele, hogy majd ha jönnek a repülőgépek kimegyek a tetőre üdvözölni őket. De ahogy telt-múlt az idő rájöttem, hogy ezeknek fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, csak rombolnak ész nélkül, és a helyzet meg csak fokozódik mindeközben. De sebaj a lényeg, hogy a hadiipar robog tovább, kit érdekel, hogy az öldöklés nem álllt meg, a Milosevic- hatalom töretlen maradt még több mint egy évig, és hogy a gazdaságot hazavágta a bombázás, és a környezeti katasztrófa súlytotta az országot. Mindezt a nemzetközi joggal ellentétesen...Na és mit tett mindeközben Magyarország? Ó, kérlek, a NATO tagság fejében átengedte a légteret, sőt Taszárról is szálltak fel gépek, amelyek Szerbiát bombázták, lehet, hogy épp Palicsot. Gratulálni tudok csak ehhez, szépen levizsgázott az ország, és még hol volt akkor a csúfos kimenetelű 2004. december 5-i népszavazás ?
